Az elveszett rendőr és a kézigránát

Üdv mindenkinek ismét!

Ezúttal is egy humoros történetet osztok meg veletek ami a rendőrségi színfalak mögött történt meg.

Az előző írásomban megismert repülős rendőröket továbbra is egymáshoz láncolta a testület. Együtt járőröztek ,intézkedtek, szolgáltak és védtek.Több kevesebb sikerrel.

Egy forró és bágyasztó nyári nap délutánján lovas túrázók zavarták meg a békés idillt. Történt ugyanis,hogy Budapest határában lovaglás közben az egyik paci egy kézigránátot rúgott ki a földből. Lett is nagy riadalom meg hűhó a lovasok között. Ahogy az lenni szokott be is jelentették a yardra az esetet. Hőseink meg is érkeztek volna a helyszínre sebbel lobbal. Azonban a gránát nem átallott egy füves fás bokros helyen elhelyezkedni. Ezeket a terepviszonyokat viszont nem szereti a szolgálati Skoda Octavia. Hogy megóvják az autó olajteknőjét gyalogosan kerekedtek fel ,hogy megvizsgálják a helyszínt. Mintegy fél órás séta és sűrű szitkozódások után meg is lettek a lovasok és a gránát. És bizony a harci eszköz elég vészt jóslóan mi több fenyegetően nézett ki.

Hőség ide, hőség oda tábort vertek biztonságos távolságban majd jelentették,hogy tűzszerész szakemberekre lesz szükség. Az idő telt múlt, meleg is volt, szomjasak is voltak. Röpke 2,5 óra elteltével jött is a jó hír rádión,hogy a tűzszerész kollégák a műút mellet várakoznak a járőrautó mellet. De mivel nem tudják,hogy merre kell menniük ezért valaki húzzon ki eléjük. Itt kezdődtek a a bajok. A járőrvezető magára vállalta a gyalogtúrát ugyanis nem bízott a társ tájékozódási képességében. Elindulása előtt a lelkére kötötte a beosztottnak,hogy le ne feküdjön a derékig érő fűben mert nem találnak vissza. Az őrmester meg is esküdött,hogy fegyelmezetten fog őrködni.

Ezen megnyugodva el is indult hosszú útjára és magával vitte a kézi rádiót. A műútnál találkozott is a hősökkel és vidáman indultak vissza a helyszínre.  Egy darabig határozottan és tempósan haladtak az erdőben. Amint kiértek a fák közül emberünk aggódva kezdte el fürkészni a horizontot . Az őrnek hátrahagyott kollégáját ugyanis nem találta. A tűzszerészek kérdően néztek rá. Abban az időben a mobiltelefon még tilos volt a rendőrnek szolgálatban ,így hívni se tudták. De hát az idő gyorsan repült ezért átmentek indiánba és nyomokat keresve nagy nehezen visszataláltak. Ahol az alábbi kép tárult eléjük. Az őrszem derékig nekivetkőzve szundikált a magas fűben mint egy csecsemő. Napozás közben csak elaludt a nyomorult. A tűzszerészek viszont egy pillantással megállapították,hogy a gránát már nem veszélyes. A helyzetre való tekintettel  csöndesen felszedték a gránátot és az alvó ember ruháját és felszerelését, majd angolosan távoztak. Nehogy megzavarják a csendes pihenőt.  Aztán  vagy 2-300 méterre eltávolodva az alvó embertől az egyik honvéd diszkréten, a levegőbe leadott egy figyelmeztető lövést. Ezzel egyidejüleg ők is lebuktak a magas fűben.  A csattanás hangjára a szundizó őrmester felpattant mint egy rugó,majd magához térve keresni kezdte a cuccait és a gránátot.  Mivel jól szórakoztak hagyták egy 20 percig rohangálni és kínlódni. Érdemes volt nézni azt a kétségbeesett arcot. Aztán csak megkegyelmeztek neki és röhögve bújtak elő a fűből.  De még akkor se esett le neki a poén. Előadta a nagy halált hogy leütötték és közben ellopták a gránátot és a felszerelését. Hát akkor nincs más hátra orvos kell és helyszínelők mert itt bűncselekmény történt. Ekkor nagy nehezen bevallotta,hogy elaludt. Sőt mi több, valami lövés szerűséget is hallott,ettől meg úgy megijedt,hogy egy kicsi pisi be is csurgott. Aminek látható nyoma is volt a nadrágján. Az eset szerencsésen zárult ,de ,hogy befogja a szánkat 2 hétig ő fizette az ebédünket . Ez nem kevés pénzébe került a kollégának.

De még így is megúszta olcsón mert ha hivatalos útra tereljük az ügyet akkor simán kirúgták volna.

Úgy ,hogy az a tanácsom mindenkinek:csak óvatosan az alvással a munkahelyen!

 

Köszönöm hogy elolvastad a bejegyzést. Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is elolvashassák.

Ha van kedved iratkozz fel ,hogy elsőként olvashasd a legújabb írásaimat.

 

Az oldalon megjelenő tartalmakra a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltak vonatkoznak. Az itt olvasható cikkek kizárólag engedéllyel, és forrásmegjelöléssel használhatóak fel.

Tovább a blogra »